Engedni kellett volna a nagykárolyi RDS&RCS irodájának?
Nem, továbbra sem hiszek a véletlenben, de azt teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy két különálló esemény-, ténysor között lehet összefüggést találni. Éppen ezért meggyőződésem, hogy van összefüggés a nagykárolyi térfigyelő kamerák (a Nagykárolyba tervezett kamerákról bővebben itt olvashat) működetetését majdan ellátó RDS&RCS havi díjszabása, és a szolgáltató elutasított helyi irodabővítési kérelme között.
Így utólag az összes tény ismeretében világossá válik ugyanis, miért állt ki Kovács Jenő a pénztár bejáratának bővítése mellett, és miért volt hajborzolós-fejfogón, pfújgatós-sohajtozón csalódott, amikor a testület nem adott zöld utat az építkezési engedély kibocsátásának. (A részeltekről itt olvashat bővebben.)
Márpedig az efajta érzelemkitörés nem jellemző legfőbb elöljárónkra, ha csak más érdek nem húzódik a háttérben. És mielőtt még bárki félremagyarázná, itt nem bármiféle személyes vagy önös érdekre tettem utalást!
Sőt, éppen ellenkezőleg, mert amint láthatjuk a város érdekeiről van szó, hiszen mostmár tudjuk, hogy lesznek térfigyelő kameráink, amiket átvitt értelemben az RDS&RCS működtet majd, nem kevesebb, mint havi 270 eurós (+tva) áron, ami tényleg nem kevés egy szolgáltatásért. Az világos, hogy jogiszemélyek esetében minden szolgáltató más – a magánszemélyeknek kínálthoz képest jóval magasabb –, emelt díjszabással dolgozik, de akkor is szembetűnően magas bérleti díjnak számít ez a 270 euró, hiszen a kábelhálózat létezik, az adatforgalom működik, s csak egy használóval több csatlakozik, amelynek nagyobb terület kell. Lecsupaszítva ennyiről van szó. És még érthetőbben: az RDS&RCS szerepe az egész térfigyelő rendszer kiépítésében, csak annyi, hogy optikai kábelhálózatán keresztül futnak a külön pénzen vásárolt kamerák által rögzített felvétel, a szintén külön pénzen vásárolt adatrögzítőre.
S ha már azt mondom nem hiszek a véletlenben, akkor az sem lehet véletlen, hogy előbb került a városatyák elé az irodabővítés és csak aztán a kamerák ügye, miközben utóbbi nem újkeltű, olyannyira nem hogy 2009 óta tervezett beruházás. De miután a bővítés bukott, így feltételezhetően az esetleges kedvezményes díjszabás is úszott, ha volt szó róla, márpedig a fentiek ismeretében, valószínűsíthetően szóba kerülhetett.
Meg aztán arról sem kell megfeledkenzi, hogy egy több, mint 10 ezer eurós összértékű beruházásról beszélünk tehát, lennie kellett volna egy közbeszrzési kiírásnak, ahol aztán az RDS&RCS-hez hasonló szolgáltatók versenghettek volna a kínált árajánlattal. De erről nem szóltak a híradások, de ettől függetlenül is gyanítható, hogy nem volt semmiféle közbeszerzés, vagy ha mégis – és akkor bocsika – hát nem véletlen a nyertes befutó neve.
Sajnos az egyszerűen kideríthetelen, hogy például mibe fáj a városi kasszának a hasonló térfigyelő kamerarendszer üzemeltetése például egy Szatmárnémeti vagy Kolozsvár méretű városnak, ahol szintén élnek már a megfigyelés eme modern eszközével. Árakat sehol nem találni.
Ennyit az összefüggésekről, mert azt már biztosan nem tudjuk meg, mi lett volna ha…
