CSI: Nagykároly – A helyszínelők + fotók
Nem sok Horatio Caine-t látunk szaladgálni metropoliszi méretűre egyenlőre nem terebélyesedett szitynkben, mintahogy nem vetnek fel a Columbo-k, a Kojak-ek, a Poirot-ok, de a Miss Marple-k sem. Nincs Fox Mulderünk, sem Scullynk, pedig paranormális tevékenység és jelenség az van dögivel, de vígasztaljon valamennyiünket a tudat, hogy Született Feleségből viszont nincs hiány; örüljünk, még akkor is ha lenne pár megoldásra váró bűneset, mondjuk egy lopás.
Egy nagyjából egy hónappal ezelőtt elkövetett lopás például, amelynek során több élelmiszer és egy kisköteg pénz is eltűnt. A bejelentést követően, szinte minimális időn belül – akár a mentősök szégyenére vállhatna – megérkezik öt rendőr, ebből négy civilruhás. Egyiknél egy bőröndnek látszó holmi, amiről nyitás után kiderül, hogy valódi bűvészdoboz, teli tégelyekkel, ecsetekkel és minden más, „valami ismerősnek látszó, de valójában nem az” tárggyal.
Elkezdődik a helyszínelés, a táskás fickó egyedül leecsetel egy egész szekrénysort – ahonnan a holmik eltűntek – hátha ujjlenyomatra bukkan, és két órával odébb már fotózza le a felfedezett nyomokat és az elkövető feltételezett ujjlenyomatát (ájjeee stílszerű, filmszerű, CSI-szerű, mert Nikonnal).
This slideshow requires JavaScript.
Eközben két másik civilruhás — két ajtóméretű, egyébként nagyon kedves — fickó szemtanúkat keres és talál pár lakkal odébb, a kihallgatás folyik: kikérdeznek, jegyzetelnek, figyelnek.
A fennmaradó egy civilruhás + egy egyenruhát viselő (utóbbi fekete haja ellenére erősen hajaz Calleigh Duquesne nyomozó szerepére, hamár egyszer CSI) jegyzőkönyvbe vesznek minden a bűncselekmény helyszínén látott ablakot, ajtót, mennyezetet, repedést, az ajtó félfáról le nem siklott légypiszkot stb. Ez úgy zajlik, hogy a civilruhás tollbamond, fekete haj helyesír, a nehezebb szavakat hangosan lebetűzve.
No mikor minden megvan, és a tetthelyen járatos családtagoktól is ujjlenyomatot vettek összevetés végett, a bűvészdoboz bezárul, a jegyzőkönyvet aláíratják a sértett kisnyugdíjassal, és suhannak is tovább, mert csak aznap ez volt a harmadik melójuk.
Hogy miként zajlik a nyomozás további része, azt jó lenne tudni, látni vagy csak kicsit is bele lesni, mert végülis maga a helyszíni munka nem sokban tér a filmekben látottaktól, csak az eredmény más valahogy. A CSI-nyomozók, ha a filmidőt nézzük, akkor sacc/kb 50-60 perc alatt oldják meg az ügyeket, ezzel szemben a fenti lopásról hetek óta nincs fejlemény, azóta, hogy vélhetően ujjlenyomatot találtak az elkövetőtől, amit az látszik igazolni, hogy sorra vitték be a nem napon barnult — mert ha még nem említettem volna, hát igazoltan, jegyzőkönyvezetten cigány elkövetővel állunk szemben — esetleges gyanúsítottakat ujjlenyomatvételre, majd a sértetthez szembesítésre.
De eredmény semmi, a rablópandúr játék megy tovább, mert ez nem egy 60 perces fikció, sajnos igaz sztori…
